1.-Viszlát Abby Down bentlakásos suli, viszlát London, Hello LA !!!

Sziasztok! Itt az első rész. Komikat

A kolesz szobában olyan volt a hangulat és a kinézet mintha egy háború kellős közepébe csöppentem volna. Szana szét hevert a ruhák, a könyvek kinyitva feküdtek a földön az ágyakon pedig hatalmas utazóládák foglaltak helyet. Maga volt a káosz és próbáltuk egymást túlharsogni mivel úgy kiabáltunk. Nincs mit tenni 7 év múlva nem jövünk ide vissza szóval minden cuccunkat meg kell keresni, ami ebben a pillanatban nem nagyon könnyű. De kit érdekel ha itthagyom a Matek könyvem? Úgysem fog hiányozni és úgyis egy másik iskolába fogok járni. 
Ó, de ne szaladjunk ennyire előre. Hisz még azt sem tudjátok, hogy ki vagyok.
A nevem Katie Knight és 7 év után itthagyom Abby Down bentlakásos iskolámat. Anyám 8 éves koromba küldött ide amikor apa meghalt mivel akkor nem tudott volna eltartani két gyereket. Igen van még egy idősebb bátyám Kendall akinek manapság nagyon nagy a hírneve és még arra sincs ideje, hogy írjon egy levelet. Pedig kiskoromban, hogy imádott a haverjaival együtt. Mindig én voltam a kis pelenkás most meg azt sem tudja, hogy nézek ki. Hát igen ezt nevezik hírnévnek. Ha egyszer belecsöppensz többet a húgod létezése sem fog érdekelni. Sokszor elgondolkozom azon, hogy mi lett volna ha a dolgok nem így alakulnak. Ha én maradtam volna Minnesotába Ő pedig jön ide az Isten háta mögé Londonba. Ne hogy azt higyjéték, hogy nem tetszik a város vagy ilyesmi, a város nagyon tetszik legjobban a fiúk. Tényleg mondtam már, hogy milyen helyes fiúk járnak ide? Ó ha látnátok ti is olvadnátok mint én ! Na jó, de térjünk vissza az elejére. Ha akkor nekem lett volna lehetőségem beállni egy hoki csapatba akkor otthon maradhattam volna, de mivel nem volt ilyen szerencsém mennem kellett. Kendallnak hatalmas szerencséje volt amik megismerkedett azokkal a fiúkkal akik azóta is a legjobb barátai: James, Carlos és Logan akik a Big Time Rush nevű banda többi tagja. Akikkel én homokoztam és akik nem voltak képesek engem megtanítani hokizni mivel lány vagyok. Igen akkor még hagytam magam és azt csináltam amit más mondott, de ez most már megváltozott. 
Emlékszek egy hetet büntető munkán voltam az miatt mert mikor kimenőnk volt én mertem a kezemre tetoválást varratni. Még most is hallom Mrs. Newman igazgatónő rikácsoló hangját " Knight ezt meg, hogy merészelted ? Ha tehetném lenyúznám rólad a bőrt. Ez egy iskola nem pedig egy rock banda . Ha még egy kihágásod lesz azonnal küldelek haza" 
Azóta is cseng a fülem. Azt várjátok, hogy azt mondjam milyen rossz életem volt. Mondhatnám hisz egy évben egyszer ha láthattam a családom, ráadásul az utóbbi években még karácsonyra sem mentem haza. Ha jól számolom három éve nem voltam otthon, honvágyamnak kéne lennie de nincs. Szerettem itt és most egy kicsit szomorú vagyok, de azonban már várom hogy újra láthatom őket.
- Katie ez a tiéd ?- hallottam meg szobatársnőm Naomi hangját aki egy borítékok tartott a kezében.
- Mi az?- nyúltam a levél felé és elolvastam a betűket. Rögtön felismertem anyám írását és gyorsan el kezdtem olvasni- Az eszem megáll. Holnap megyek haza és csak most tudom meg, hogy Los Angelesbe költöztünk- csóváltam meg a fejem és duzzogva levágódtam az ágyra. Mi a csudának költöztek el Minnesotából. Hisz imádtunk ott lakni. Igaz télen kegyetlen hideg volt, de tele volt kedves emberekkel. Milyen jó, hogy én semmiről nem tudok.
- Jól hallottam Los Angelest mondtál?- csillant fel Lizzy szeme aki épp a ruháit rakta bele a ládájába. 
- Igen- vontam vállat, Ő pedig úgy nézett rám mintha egy szellemet látott volna- Mi van?
- Los Angeles ! Los Angelesben fogsz lakni te pedig nem örülsz neki? LA, Malibu Beach, Hollywood, sztárok. Tudod hol lakok én? Rómában.- jött felém és csak úgy dőltek belőle a szavak. Már megszoktam, hogy imád hadarni ha izgatott. Igazából jó fej csak és az egyik legjobb barátnőm Naomi mellett. Ők már én előttem is ide jártak és az első pillanattól kezdve barátnők lettünk.- Róma ahol maximum a pápa lakik. És te meg a vállad vonogatod- ült le az egyik felemre.
- Hé kihagytad a Sunsetet, a napfényt a napozást és a hőséget- ült mellénk vigyorogva Naomi is.- Én pedig maradhatok az esős Londonba a nagyiméknál- húzta el a száját mi pedig Lizzyvel elkezdtünk nevetni. Percekig csak nevettünk, míg végül kifulladtunk és úgy döltünk bele az ágyba.
- Fura lesz azért nélkületek az élet- sóhajtottam fel szomorúan és mindannyian elkomorodtunk.
- Már megbeszéltük, hetente e-mailezni fogunk a nyáriszünetben pedig találkozunk- ült fel Lizzy és ránk nézett.
- Ahogy mondod- bólintott Naomi és megöleltük egymást aztán felálltunk és folytattuk a rakodást. Mikor aztán végre minden dolog eltűnt a ládákba fáradtan dőltünk bele az ágyba. Szó nélkül elaludtunk és reggelig meg sem szólaltunk. Még az ébresztő óra csörgése előtt felkeltem és elkezdtem öltözködni aztán megvártam míg Naomi és Lizzy végre elkészül és együtt mentünk le reggelizni. 
- Utolsó reggelink együtt- sóhajtottam fel, egyszer csak egy árnyék állt felém.
- Nocsak Knight csak nem szomorú vagy- hallottam meg Mrs. Newman rikácsoló hangját. Ugyan olyan utálattal nézett rám mint mindig. Ősz haja a feje tetejét kontyba volt fogva, szemei feketével ki voltak húzva, szája pedig szokás szerint úgy össze voltak húzva, hogy alig látszott. Ezen a nőn még egyszer sem lehett látni egy kis mosolyt. Általában összehúzott szemöldökkel járkál a folyosókon és úgy keresi a kihágókat.- Ha szeretnéd visszakapni a zene lejátszódat a mobiltelefonodat és a többi holmidat amit az évek során elkoboztam akkor gyere az irodámba- azzal sarkon fordult és othagyott szó nélkül. Naomi és Lizzy egyszerre kezdett el nevetni. Szerintem egész iskolában ez a nő engem utált a legjobban. Oké bevallom én is elég sokszor húztam az agyát.
- Ha te elmész kit fog piszkálni?- kérdezte Naomi.- Miert ilyen mint te nem talál.
- Ó szerintem nem kell félned. Nem fog sírni utánam az biztos- vigyorogtam és gyorsan a számba tömtem a kaját, mivel hamarosan indulnom kell ha elakarom érni a repülőt.
Mikor befejztem már siettem is Mrs.Newman irodája felé. Meg sem lepődtem, mikor szó nélkül a kezembe dobott egy kisebb dobozt és kitessékelt az irodájából. Azonban most nem gyűlölettel nézett rám hanem ha lehet azt mondani barátságosan. Aztán kitudja, lehet nem is utált annyira mint ahogy én képzeltem.
Gyorsan elpakoltam a dobozt és utoljára körülnéztem a szobában. Üres volt és kihalt. A falon még mindig ott virított a nevem amit akkor írtam rá mikor ide kerültem és azóta sem festettem le és most sem fogom. Olyan emlékeim vannak amiket soha nem fogok elfelejteni és senki nem veheti el tőlem. Lassan sétáltam el a diákok mellett akik boldogan beszélgettek társaikkal. Fiatalabbak voltak nálam és nem is ismertem őket mégis mindegyik utánam fordult. Lehet ők szívesebben lennének a helyemben, ha eljön az ő idejük ők is így fognak kinézni mint én. Köszöngettem, néhányukkal megálltam beszélgetni míg végül kiérta a suli előtti parkba. Szerelmesek üldögéltek a padokon és riadtan szétrebbentek mikor megpillantottak egy tanárt a közelükbe. Ezen muszáj volt elmosolyodnom mivel ismerős volt a helyzet. Méghozzá az első csókom is így csattant el 13 évesen egy Drake Parker nevű sráccal. A szánk éppen hogy csak összeért amikor jött a fizika tanárom és felküldött az igazgatóiba amiért megszegtük az iskola szabályzatát. Persze Drakeval ezután összejöttünk és pontosan egy hónapot voltunk együtt amikor megcsalt. Hát igen a kicsi Drake szoknyapecér volt és minden héten más csaja volt. 
Észre sem vettem mikor kiértem a park elé ami azt jelentette, hogy átléptem az iskola területét. Hát viszlát Abby Down bentlakásos suli, viszlát London, Hello LA !!!